Draco Malfoy

.:Adatok:.

Teljes név; Draco Malfoy
Becenév; megpróbálod, megátkozlak
Születési hely, év; 1980. június 5. / London, Anglia, Egyesült Királyság
Kor; tizennyolc
Nem; férfi
Oldal; fehér?
Vér; aranyvér
Csoport; diák
Háza; mardekár
Évfolyam; hetedik (és egyben az utolsó)

.:Jellem:.

szeret; ϟ alkohol ϟ cigaretta ϟ cseszegetni másokat (de legfőképpen Grangert) ϟ könyv ϟ bájitaltan ϟ rosszalkodni ϟ szex ϟ hódítani ϟ kviddics ϟ Narcissa ϟ Bagoly Berti mindenízű drazséja ϟ karamell ϟ naplemente
nem szeret; ϟ sikolyok ϟ halálfalók ϟ sötétség ϟ kényszer ϟ Lucius ϟ Voldemort ϟ Potter ϟ rózsaszín ϟ kíváncsiság ϟ csacsogás ϟ hazugság ϟ futni ϟ bezártság ϟ halál
mumusa; én mint gyilkos
Edevis-tükre; csak homályosságot látok
titkai; ϟ amióta Bellatrix megkínozta Grangert, nem bírja el a női sikolyokat
ϟ szereti a macskákat
ϟ sörös kupakokat gyűjt
ϟ és még hosszú a lista...
patrónusa; fehér holló
személyisége; Elmondhatom magamról, hogy rettentően okos vagyok, na meg helyes. Ezek így a priorításomban szerepelnek. Ezenfelül már nem sok számít... Már nem mintha annyira felszínes lennék - ez csak a látszat, amit mások felé mutatok. Az évek alatt sok mindent megsinylettem, de azt hiszem a legrosszabb az volt, amikor végig kellett néznem mások szenvedéseit. Nem tudom miért, de Granger kínzása óta már nem bírom elviselni a sikoltozást... Nos, igen, nekem is vannak ilyen hepjeim - amiről senki nem tudhat. Lehet, nos, igen, gyáva egy féreg vagyok, de ezen próbálok változtatni. Azonban olyan vakmerő, mint azaz istenáldotta (vagy verte?) Potter soha nem leszek. Merlin őrizz! Szeretem saját magam rendezni a dolgaimat, mert úgy sokkal könnyebb, mintha csapatban játszanék. Az nem kóser. Ezenfelül nem vetem meg a női társaságot, de ugyanúgy eltudok szórakozni egy másik sráccal is. Szeretem a szópárbajokat, persze, csak azokkal akiket érdemes ilyesmire "kihívni". Azért óvatos is vagyok, hiszen ezekben az időkben már nem lehet tudni, hogy ki fog az egyik pillanatban veled nevetni, a másikban pedig már rád szegezi a pálcáját. Jobb félni, mint megijedni és ezekben az időkben a félelem nagyúr...

.:Külső:.

hajszín; tejfölszőke
szemszín; ezüstszürke
alkat, stílus; testét folyamatosan edzi, hogy jó kondiban maradjon, ha esetleg párbajra, vagy harcra (esetleg menekülésre) kerül a sor; ruhatárából inkább a sötét, laza darabok köszönnek vissza és sok a bőr cucc, kedvencei a sálak
magasság; 179 centiméter
tömeg; nem méri rendszeresen
különleges ismertető jel; a Sötét Jel az alkarján
pálcája; 10 hüvelyk, galagonya, unikornisszőr maggal
play by; Tom Felton

.:Család:.

Apa; Lucius Malfoy, halálfaló /megromlott a kapcsolata vele, főleg, hogy Lucius még mindig fél Voldemort-tól és továbbra is a csatlósa marad, azonban a fiát is vissza akarja szerezni, aminek Draco hevesen ellenáll; egyedül ő, mint halálfaló tud arról, hogy kém/
Anya; Narcissa Black, elvált /az anyja elvált a Lucius-tól miután a háborúnak vége lett, a Rend a szárnyai alá vette Dracóval együtt; Draco nagyon jó kapcsolatot ápol vele/
Testvérek; -
Egyéb hozzátartozó; Perselus Piton (keresztapa), Abraxas Malfoy (nagyapa apai ágon), III. Cygnus Black (nagyapa anyai ágon), Druella Black (nagyanya anyai ágon), Bellatrix Lestrange (nagynéni), Andromeda Tonks (nagynéni), Ted Tonks (nagybácsi), Rodolphus Lestrange (nagybácsi), Nymphadora Tonks (unokatestvér)
Háziállat; ϟ Seona, egy karvalybagoly /ő Malfoy hűséges baglya, aki a leveleit kézbesíti/
ϟ Meriline, egy karamell színű abesszin cica /aki jelenleg az anyjánál lakik, mivel Draco semmi esetre sem akarta bevinni a suliba, hogy mindenki meglássa/

.:Létezés:.

Hozott példa: innen.

Éreztem, ahogy a borzongató, tömény illat bekúszik az orromba és minden porcikámban kellemes remegést vált ki. Hallottam magam körül, ahogy a nagy robajjal omlik össze a ház mögötte, miközben egy másikra is átterjed a tűz. Kezeimet, arcomat, testemet betöltötte az édes nedű – szemeimmel a forrását kerestem. Amikor felbukkant előttem valaki rögtön felcsendült sikolya a fülemben, ami a nagy hangzavarban nem tűnt fel. Megragadtam, kezeim sziklaszilárdan tartották a remegő testet én pedig szenvedéllyel figyeltem, ahogy vergődik a kezemben. Könyörgött és siránkozott: zene füleimnek! Felsóhajtottam, ahogy egy finom mégis kemény mozdulattal megreccsent a gerince, majd rongybabaként hullott a karjaimba. Magamhoz vontam és elégedetten mélyesztettem fogaimat a bőrébe, hogy ha lehet mindenegyes édes cseppet kiszívhassak belőle. Ahogy legurult az utolsó korty is a torkomon elengedtem őt, mire élettelen teste egy puffanással érkezett a földre, de ebben a hatalmas felfordulásban senki nem vette észre. Mindenki rémült szemekkel nézett rám, miközben hangos ropogások közepette emésztette a tűz a következő házat én pedig elegánsan sétálva indultam a menekülő emberek elől. Annyira aranyosak, ahogy szaladgálnak össze-vissza és próbálják megmenteni az életüket! Kedvem volt válogatni közöttük és dalolászva szinte táncra perdülhettem volna a szívverésük vad ritmusára. Felnevettem, hangosan, elégedetten, szórakozva kegyetlen-édes játékomon. Ekkor egy nő sikolya szelte át a háborgó szelet és nagy recsegéseket, pattogásokat. Egyből felismertem és szinte megfagyasztott. Ott az utca közepén a szálló por és parázs között lecövekeltem, mintha máris karóba húztak volna. Az emberek viszont már teljesen megbolondultak és tovább futkorásztak. Szemeimmel követtem őket ide-oda, de már nem volt olyan érdekes mint eddig.
Lassan megfordultam és megláttam Shelly-t a földön ülve. A mellette lévő kosár kiborult, csillogó aranyszőke haja kusza volt, amiből arra következtettem, hogy elesett. De… mit keres itt? És én mit keresek itt?
Kezeimre néztem, amiket vér borított be és éreztem az alvadt vért rászáradva az államra. A frissen szerzett nedű megfagyott az ereimben. Szemeimet a lányra vezettem, akinek kék íriszei riadtan tekintettek vissza rám.
- Blake…? – hallottam elhaló sóhaját még a nagyhangzavar közepette is.
Nem… nem, nem, nem. Ez nem történhet meg. Én… egy szörnyeteg vagyok! Én tettem ezt az egészet!
Körül néztem magam körül az omladozó házakon, a hatalmas tűzön, amit a felkavarodó szél terelt tovább és az embereken, akik fejvesztve menekültek, amint megláttak.
- Ne kérem… - közelítettem meg egy nőt és egy kisgyereket, de a nő sikítva elszaladt a kislánnyal. – Istenem… - nyögtem, majd ismét Shelly felé fordultam, aki még mindig riadtan, de hitetlenül bámult.
Villám sebességgel teremtem elé és felé nyújtottam a kezem. Segíteni akartam… Én csak… Ez…
Shelly azonban még rám sem mert nézni elkapta a fejét és összezárt szemekkel várta az ítéletét. Én pedig elképedve egyenesedtem ki. Tisztázódott bennem, hogy itt mindent elrontottam. Shelly volt számomra az egyik legfontosabb ember a világon és tudtam, hogy mindig is az lesz. De elijesztettem magamtól, sőt nem csak őt, hanem saját magamat. Tönkretettem a saját életemet is, amit olyan szépen felépítettem. Egy igazi romhalmazt csináltam belőle. És ez visszafordíthatatlan.
Azon az éjszakán az a Blake J. Conelly megszűnt létezni.

Elfutottam. Még az sem tartott vissza, hogy Shelly utánam kiáltott, a nevemen hívott. Akkor én nem voltam Blake… Jack voltam, de talán még annál is rosszabb. Az volt az egyik legrosszabb, amit műveltem. Szerintem még soha az életben nem öltem meg annyi embert, mint azon az egy napon. Visszatekintve borzalmasnak tartom… De belül még mindig tombol az a ragadozó, aki akkor voltam. Ott érzem a vér szagát az orromban, emlékszem rá. Az ízére. Ahogy megízlelem a nyelvemmel és közben hallom az áldozatom elhaló sikolyait. Ahogy roppannak a csontjain és lecseppen a vére. A bennem lévő ragadozó megmozdul bennem és ki akar törni, minduntalan amikor ezt az emléket visszaidézem. De szükségem van arra, hogy visszaidézzem! Mert ha nem teszem nincs mire azt mondanom, hogy: „Látod, Blake, ezt nem szabad még egyszer megtenned!” Át kell éreznem az keserűséget és fájdalmat, amit utána éreztem. Legszívesebben meghaltam volna. Azonban még ahhoz is túl gyenge vagyok, hogy végezzek a saját életemmel… Így gyáván elfutottam és… megpróbáltam újra.
Most pedig elmondhatom, hogy jól megy a saram. Hiszen megtaláltuk egymást a húgommal, akivel már évszázadok óta nem találkoztam, nem öldöklök embereket, és most sikerült találnom magamnak egy olyan nőt, aki nem vet meg azért, ami vagyok. Vagyis tulajdonképpen azért nem vetne meg, de azért igen, aminek tettem magam. De azt hiszem most nem bánom. Még akkor sem, ha talán nem én vagyok az egyetlen számára. Ha tudom, hogy talán csak mindig második lehetek és lehet, hogy majd kihasználnak. Még akkor sem tudna érdekelni… Nem futnék el. Most nem, mert Katherine kell nekem.
Igaz, hogy kicsit azért bánt a dolog, hiszen érzéseimet még inkább nem tudom kontrolálni, mint amúgy tehetném. Rosszul esik, hogy talán nem kapom vissza azt a szeretet, amit én adok. Viszont a szeretet éppen az adásról szól és nincs garantálva, hogy viszonozzák. Nos, igen. Pech. Ezen azonban semmiképp nem akarnák változtatni. Minden úgy van jól, ahogy van. Az életet úgy kell elfogadni, ahogy kapjuk. Mert ugye nem akarunk viszonzatlanok lenni? Hát, persze, hogy nem. Éppen ezért nem akarom elengedni most Katherine-t, mert tudom, hogy hibát követnék el. Nem is említettem meg neki, hogy kissé rosszul esik a bizonytalansága és vannak sejtéseim az érzelmei valóságáról. Miközben Kath-et szorosan tartottam a karjaimban, úgy tűnt kitalálta a gondolatmenetem, mert magyarázkodni kezdett, annak ellenére, hogy biztosítottam róla: erre nincs szükség. Bár néhány információ új volt még számomra, - amit el is raktároztam magában – nem lepődök meg annyira. A kérdésre csak bólintottam egyet. Már hogy ne emlékeznék arra a srácra! Rendesnek tűnt… de tényleg nem úgy nézett ki, mintha akarna bármit is Kath-től… Persze, amikor megigéztem én sem a kedves fickó szerepét töltöttem be. Jack néha irányíthatatlan! Na, jó… könnyű erre fogni, mert hát miért ne fognám erre?
- Ne aggódj, Kath – mondtam neki komolyan, még mindig egyenesen a szemeibe nézve – megteszek mindent érted. Megmentelek, amitől kell.
Nem bírtam megállni, hogy a szám ne kunkorodjon felfelé a mondatom befejeztével. Meg kell vallanom, hogy még nekem is fura volt ez a helyzet Katherine-el. Lehetséges, hogy kicsit túl gyorsan alakultak most a dolgok, de azok után, ahogy elváltunk nem tudtam mást tenni. Egyszerűen muszáj volt tisztáznom a dolgokat. Még ki sem kellett ezeket mondanom, mert Katherine mondataiban is megbújt a mondandóm.
- Persze, persze – bólogattam elgondolkozni.
Okés! Nem arról van szó, hogy nem hinnék neki, de be kell vallanom, hogy Katherine-nél minden kétes. Talán mégis ezt szeretem benne a legjobban. Hogy el kell gondolkoznom azon, most akkor mit is akarok tenni és ő mit is csinál. Lehetséges, hogy emiatt lesz ez a kapcsolat igazán jó… tökéletes. Bár, ízlések és pofonok.
Katherine is megemlítette, hogy egymásra zúdítottunk mindent. Kissé úgy hangzott, mintha minden hirtelen történt volna… Igaz, hogy amikor elindultam üveget venni, akkor még nem tudtam, hogy itt kötök ki, de amikor betettem ide a lábam, akkor már tudtam, hogy mit fogok mondani. Még ha nem is sikerült pont úgy, ahogy akartam megvalósult. Elmondtam, amit éreztem, ami persze még nem zárja azt ki, hogy most kicsit lassabbra vegyük a tempót.
Katherine szótárában biztos nem szerepelt ez a szó, mert amint lerendeztük az érzelgős részt áttértünk az ’inkább kóstoljuk meg egymást’ részre. Nos, be kell vallanom nem szívesen fogadom el, ha valaki harapdál… Olyan bizarr érzés, ha a bőrödbe vájják a fogukat. Jó, jó… tudom, hogy én is ezt szoktam csinálni másokkal, de az akkor is más. Olyankor én eszem, de amikor mások esznek belőlem, morcos leszek. Olyan, mintha a kedvenc kajádat ennék a te táladból. Ugye?
Szerencsére könnyen le tudtam Kath-et ápolni rólam és inkább én ragadhattam magamhoz az ő tálát, hogy kicsit belekontárkodjam. Az íze pedig édes volt és pezsgő. Valamiért úgy éreztem, hogy nemrég ehetett, ami egyáltalán nem volt meglepő Katherine szempontjából nézve. Végig simítottam a hátán, miközben nyelvemmel a bőrét kényeztettem és magamba szívtam a éltető vérét. Nem akartam kért tenni benne, vagy megsérteni, így hamar el is engedtem fogaimmal, majd visszahúzódtam.
- Mindenképp – nevettem rá kérdése után.
Tetszett, hogy kezd visszatérni az eredeti hangulat és Katherine átveszi az irányítást. Általában rosszul jártam, ha erre került sor, de bíztam benne és abban, hogy most semmi rossz nem fog történni. Bizalmam pedig tovább növekedett, amikor felpattant a pultra és odahúzott magához. Felvontam a szemöldököm, mintha nem érteném a célzást. Megfeszültek az izmaim, ahogy visszafogtam magam, hogy bármit is tegyek. Most Kath-nek akartam átengedni a terepet.
- Mit akarsz Kath? – kérdeztem halkan, mert az ajka már nagyon közel volt.
Szerettem, ha így húzzák az agyam, amit nem minden esetben bírtam sokáig. Most viszont nagyon türelmes kedvemben voltam. Reménykedtem benne, hogy cserébe megkapom a jutalmam.
Csalódott morgás tört fel belőlem, amikor Kath eltűnt és előjött azzal, hogy takarítsunk. Most komolyan! Ez a nő… Megcsóváltam a fejem, de nem tehettem semmit, ha ő mondja, akkor megyek. Azonban alig markoltam fel a konyharuhát ő már ott is termett előttem és most engem nyomott a pulthoz, ami most engem is meglepett. Talán csak nem képes még nekem valami meglepőt mutatni. Felnevettem, miközben közelebb húzódott, de ő hamar elhallgatott. Én pedig boldogan mentem bele a játékba és csókoltam meg újra és újra, miközben kezem becsúszott a felsője alá. Kezeimmel megérintettem hűvös, puha bőrét, majd egyre feljebb és feljebb csúsztattam.
- Ideje befejeznünk, amit elkezdtünk, nem gondolod, Katherine Pierce? - kérdezte az ajkaihoz suttogva.
Valójában nem voltam kíváncsi a válasz, ezért csak tovább bombáztam a csókjaimmal, nyelveink csatározásával.

Nos.... Malfoy. Akármennyire is fáj, és akárhogy is keresem, nem találok hibát ezért kénytelen vagyok:


Azért még várjuk meg vele Ginnyt, hátha nincs minden veszve.... ^^