Blaise Zambini

Blaise Zambini
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Hot mess

❝ She's the absinth on my lips
The splinter in my fingertip ❞

Eszméletlenül jó pasi, szexi, sármos, merész, vad... és még sorolhatnám tökéletes tulajdonságaimat, amikkel a fiatal boszorkányok szoktak illetni egy-egy számukra felejthetetlen éjszaka után. Aztán, miután elmúlt az éjszaka fergeteges hatása, már változik a véleményük: szemét, nagyképű, egós majom, bunkó. A többit pedig meg sem említem, mert ezek már úgysem igazak. Szeretek irányítani, és nem is tűröm, ha valami nem úgy történik, ahogy azt én elterveztem. Könnyen megsértődöm, ha valaki beletapos érzékeny lelkivilágomba. Stílusom gúnyos, és pimasz. Önző vagyok, nem szívesen osztozkodom. Talán ez így nem is elég, ugyanis birtoklási vágyam az eget verdesi. Ha valamihez igazán ragaszkodom, azt nem vagyok hajlandó mások kezébe adni, legyen az bármi is. Makacs vagyok, akaratos és elkényeztetett. Talán már pofátlanul türelmes típus vagyok, hiszen szinte semmivel nem lehet felidegesíteni. Rám nem hat egy kiadós hiszti, egy kemény vita a folyosón, vagy családi balhék, a végletekig higgadt tudok maradni. Ha kell valami, azt könnyedén megszerzem. Ebben nagy segítségemre van tenyérbemászó képem, az aljas személyiségem és a gyönyörű külsőm. Amiben kiemelkedő vagyok, az az ágyban nyújtott teljesítményem. Ezt senki nem tudja megcáfolni, ahogy azt sem, hogy kitűnő hajtó vagyok. Seprűre születtem, senki nem cáfolhatja.
Legnagyobb félelmem, hogy valaki beállít egyszer hozzám azzal a hírrel, hogy a gyerekemet hordja a szíve alatt. Egész biztosan felkötném magam az első fára. Rossz szokásom - a nők szerint-, hogy úgy cserélem őket, mint más a zokniját. Egyébként ez a hobbim, nem értem mit nem tudnak ezen megérteni.
A cigarettáról minden második nap próbálok lemondani. Kisebb nagyobb sikerekkel. Az a baj, hogy huszonnégy óránál tovább még nem bírtam nikotin nélkül. Hiába mugli cucc, ragaszkodom hozzá. A végén pedig kiderül, hogy ezek a muglik nem is olyan tudatlanok, mint mi hisszük.
Ebből adódóan nem vagyok egy aranyvér mániás pöcs, aki nem lát tovább a tisztavérű boszorkányokon. Noha nem szívesen újságolom, hogy volt már alkalmam megbizonyosodni róla, hogy mennyire simulékonyak és odaadóak tudnak lenni a sárvérűek is, de elismerem, hogy ugyan annyira a társadalmunk részei, mint mi magunk. Ahhoz gyáva vagyok, hogy szembe szegüljek a családom akaratával. De amíg csak lehetséges, küzdök azért, hogy az álláspontomat megtarthassam pártatlannak.

Közelebb húztam magamhoz a széles szájú martinis poharat, és tüzetesen vizsgálni kezdtem az átlátszó alkoholt. Martini Bianco. Ki mondta ennek a nőnek, hogy ilyet hozzon? Erős, gyógynövényes-vaníliás aromája, már messziről megütötte az orromat. Nem lett volna éppen semmi bajom a fajtával, ha nincs kedvem szemétkedni. De mivel az én délutánom ritka borzalmasan telt, ezért nem fogom nézni, hogy másoknak jól telt az egész napjuk. Ha már úgyis kidobtam a csajt, és hagytam, hogy az egész délelőttje reményteli várakozással teljen el, most igazán tönkre tehetem még egy kicsit. Nehogy már még egy pillanatig is reménykedjen, hogy talán azért jöttem ide, hogy lássam és vele találkozzak. Soha, senkinek nem mondanám, hogy szeretem. Ezt a szót meg se tanították velem, nincs értelme az egésznek. Akkor minek mondjam? Szeretlek. Annyi nőnek lábad könnybe a szeme, és hagy ki egy dobbanásnyit a szíve, ha ezt meghallja. Pedig nem sok mindent jelent ez az aprócska szó. Egyébként is, bármit mondani lehet. Hazudhatnám mindenkinek, hogy szeretem, hogy szükségem van rá. De lenne egy pillanatig is értelme? Kötve hiszem. Komolyan gondolni nem lennék képes. Nem éreztem igazán, hogy engem bárki szeretett volna, akkor én, hogy legyek képes ismeretlen érzéseket táplálni egy másik ember iránt?! Értelmetlen, hogy bármelyik nőt is egy percig is azzal hitegessem, hogy szükségem van rá és szeretem. Nekem minden nőre egy dolog miatt van szükségem, az pedig nem más, mint hogy minden este kielégíthessem testi vágyaimat. Számomra senki nincs, aki fontos lenne, akit nem tudnék elveszíteni, akinek mardosna a hiánya... amíg velem nem éreztettek ilyet, én hogy érezhetnék ehhez hasonlót? Nem fogom kiadni magam olyan embereknek, akik nem érdemlik meg. Abigail pedig még arra sem méltó, hogy az egész nevemet elmondjam neki. Bőven elég, ha annyit tud, hogy Sebastian voltam. Sebastian, aki egyszer egy éjszaka erejéig beengedte őt az ágyába, és olyan élményben részesítette, amiről más nők egy egész életen keresztül csak álmodozni mernek. De megértem Abigailt. Érdekes módon, minden nőt képes vagyok megérteni, akiknek ennyire fáj az elvesztésem. Még is csak pótolhatatlan vagyok. Ezt pedig senki nem tagadhatja. Mindenki élvezné, ha egy kicsit az övé lennék, ha birtokolhatna. De még mielőtt valaki jobban beleélné magát ebbe az egészbe, kiábrándítom egy könnyes búcsúval. Arról már nem tehetek, hogy minden nő más és más, és mindegyik máshogy éli meg azt a huszonnégy órát, amíg arról álmodozhat, hogyan fogjuk leélni egymás mellett az életünket, és mennyire fogjuk tisztelni és szeretni a másikat. Néhányan felpofoznak, hogy kihasználtam őket, egyesek a képembe vigyorognak, hogy ennél többre nem is számítottak (igazából ezeket a nőket becsülöm meg a legjobban), vagy ahogy Abigail könnyek között úszva siratják az előre megtervezett sikerüket.
De, most visszatérek oda, hogy az előttem terpeszkedő két pohár még mindig Bianco Martinival van színültig öntve. Hihetetlen, hogy mennyire nem figyel a vendégekre ez a nő. Igazán megkérdezhette volna, hogy milyen fajtát szeretnék, hogy aztán felsoroltathassam vele az összeset és kóstolóra ki is hordassam vele mindet. Szerencséjére, csak négy fajta Martini került üvegezett formában forgalomba ez idáig, és Én abból is csak kettőt szeretek. Belehibázott, hiszen ez az egyik. De most akkor sem ilyet akarok inni, és nem is fogom hagyni, hogy kiszúrják valami mással a szemem, mint amire vágyok. Szóval, még jó, hogy már az előbb a levegőbe emeltem a kezem, így megspórolva magamnak egy újabb mozdulatsort. Tekintetemmel a lányt kezdtem keresni, de rá kellett jönnöm, hogy sehol nincs. Itt hagyta az összes vendéget. Hát, ha ezt elmesélem a tulajdonosnak, akivel gyakran futok össze különböző partikon, egész biztosan megválik szőke pultos lányától. Én pedig majd röhöghetek a markomba. De ezt majd később, most hozatok Rossot magunknak. Meg persze jégkockát, mert ez a némber még azt is kispórolta az italunkból. A narancsdarabokról már nem is beszélve.
Közben fél füllel a mellettem helyet foglaló lányt hallgattam, akiről már az első mondata után leszűrhettem, hogy a pimaszabbik és eszesebbik fajtából való, mert máris fitogtatni kezdte, hogy Ő mennyire jól ki is ismerte már a „fajtámat”.
- Tisztázzuk – köszörültem meg torkomat, majd egész testemmel felé fordultam és könyökömmel lazán megtámaszkodtam az asztallapján. – Én nem helyi vagány macsónak hiszem magam, hanem a város legnagyobb nőcsábászának. Valószínűleg elég megemlítened a keresztnevemet, és egyszerre húsz nőből fogsz különböző reakciókat kiváltani. Az egyetlen, ami közös lesz a megnyilvánulásukban, hogy mind azt kívánja, bárcsak alulról szagolnám már az ibolyát… Ha esetleg megtennéd, közöld már velük, hogy még nem dobtam fel a talpam – húztam pimasz vigyorra ajkamat és várakozón a pult felé pillantottam, hátha visszatért már Abigail, a könnyeit a mosdóban maga mögött hagyva. Nem volt szerencsém, így hallgathattam tovább a mellettem ülő mindentnagyonjóltudok kisasszonyt. AIDS-es… hát hol érdekel engem, ha az lennék? Egyszer élek nem? Valamiben a végén úgyis meg kell halni. Én legalább kiélvezem minden egyes pillanatát, annak, hogy a világon vagyok.
- Szóval, most akkor megpróbálom megérteni a logikádat. Először sértegetsz, aztán közlöd a tényeket, hogy milyen helyes is vagyok, amivel nem mellesleg már tizenkilenc éve teljesen tisztában vagyok. Aztán pedig véleményt nyílvánítassz. Ööö… az utolsó lépést kihagyhatod, mert rettentően nem érdekel, hogy mit gondolsz rólam. Nem azért ültettelek ide magam mellé, hogy megnyerjelek magamnak, hogy levegyelek a lábadról, aztán pedig az ágyamba csábítsalak. Kivételesen semmi ilyen gondolat nem fogant meg a gondolataim között. Eddig a percig. Viccet félre téve, van elég nő, aki bukik a stílusomra. Nincs szükségem arra, hogy egy hozzád hasonló foglaljon állást bármelyik szempont mellett is… - magyaráztam neki komolyan, és megfogattam szemeimet. – Ha valakit érdekel az emberek véleménye, az általában nem rendelkezik akkora önbizalommal, hogy külön autóban kelljen fuvarozni… Nem fognak meghatni a rossz akaróim, főleg nem a hozzád hasonló tudatlan csitrik – horkantottam fel gúnyosan. Tényleg nem érdekelt, hogy mit mondott, az meg főleg nem, hogy minden egyes szava mögött némi sértés bújt meg. De akkor miért is idegesítettem fel magam ennyire? Talán köze van ahhoz, hogy szerinte én megjátszom magam. Pedig szó sincs erről. Magamat adom, még ha néha nem is tudom, hogy ki az az önmagam. De erről nem vele fogok beszélgetni. Majd ha a padlón leszek, előkerítem Cynthiát. Abigail és a Rossom még mindig sehol…
- Csak nem észrevetted? Azt hittem már immunis vagy rá, ha a férfiak a hátsó feled fogdossák – Hangomból csöpögött a gúny. Tudnék én kedves is lenni, a barna herceg fehér lovon, de ha egyszer Ő is ennyire rosszindulatú, nem fogok letérdelni elé és okosan bólogatni, minden egyes kijelentésére.
Újabb vélemény kinyilatkoztatását csak elengedem a fülem mellett és egy hangos sóhajjal adom tudtára, hogy untat. Lehet, hogy mindjárt itt hagyom egy üveg Martinivel, aztán legyen boldog. De nem, mert akkor nem láthatnám Abigail meggyötört arcát. Az pedig most bármit meg fog érni nekem.
- Megtennéd, hogy nem iszol belőle? Most akarom visszaküldeni – mordulok rá a lányra, és leszólítom Aby-t, aki éppen most jött ki smink nélkül a mosdóból. Úristen, hogy néz ez ki alapozó nélkül? Szörnyű. Hálát kellene adnom annak a férfinek, aki feltalálta a sminket, hogy ne kelljen egésznap a felesége visszataszító orcáját lesnie.
- Abigail, a barátnőm Rossot szeretne inni. És jó lenne, ha több jégkockát tennél a poharainkba. Ja, és kérlek, ne hagyd ki a narancs szeleteket se – adom ki másodszorra is a rendelést, és figyelem, ahogy újra egy szó nélkül elvonul a pult felé, és most már nyugodtabban kezdi el összeszedni, amit mondtam neki.
- Legalább szófogadó…

- Wynter? Tetszik a neved, főleg mert megy a személyiségedhez. Igazán… fagyos – röhögtem fel, miután egy percig elgondolkozva végignéztem rajta.
- Én Sebastian vagyok. Sebastian Frazer – veszem egyik kezét sajátomba, majd apró csókot lehelek rá. – Miért is támadsz minden egyes mondatoddal? – ráncoltam össze szemöldökömet, kissé értetlen fejet vágva, miközben vigyorogva fordultam Abigail felé.
- Na végre. Köszönjük Abigail – tagoltam a szavakat, hogy ő is megértse.
- Egészségetekre – motyogta a csaj lehajtott fejjel, majd letörten elsétált.
- Hogy megérdemelte… - dőltem hátra elégedetten és kitört belőlem a röhögés.