Rolf Newton Scamander

.:Adatok:.

Teljes név;Rolf Newton Scamander
Becenév; Rolf
Születési hely, év;1980. február 17.
Kor; 18
Nem; férfi *megnézi a bizottság kedvéért* határozottan az.
Oldal; semleges
Vér; arany
Csoport; diák
Háza; mardekár
Évfolyam; 7

.:Jellem:.

szeret;
Ginny - a legteljesebb titokban
Alkohol- mértékkel jöhet
Sültkrumpli, hot dog, egészségtelen kaják.
Zene- bármit, bármilyet, néha én is előkapom a gitáromat, de a Szerencse egyenes ági leszármazottjának kell lenned, hogy halld a játékom
Tanulni- a tudás hatalom, én meg szeretek uralkodni, és felvágni
Olvasni- lásd az előző pontot.
Kávé, cigaretta- káros szenvedély

nem szeret;
Aludni- időpocsékolás
Viták- felesleges
Zsivaj
A nagyapám
Sütőtök
Magamról beszélni
Beszélni
Parancsok

mumusa;a nagyapám, meg pár mugli használati tárgy (pl a mikró…)
Edevis-tükre; A nap amikor végre elköltözök otthonról...
titkai;
-Ginny a szerelmem
- Undorodom a rovaroktól, nem félek tőlük, csak undorodok tőlük azért ez különbség vili?
- beszélek álmomban
- életem első csókját egy mugli lánytól kaptam.
- hogy korai házasságra vagyok ítélve
- hogy a nagybátyám egy kvibli
patrónusa; hiéna
személyisége; Elég zárkózott, nem visszahúzódó vagy félénk, hanem tényleg: zárkózott ember vagyok, amolyan csendes srác , és ez nem jelenti azt, hogy azért mert megszeppenek a többi ember előtt ha beszélnem kell, csak tudom mikor kell kinyitnom a számat. Nem pofázok túl sokat. Azt hiszem józanul gondolkodom. Mindent amit teszek vagy mondok, nagyon alapos megfontolás előz meg. Nagyon nyugodt ember vagyok, nehéz kihozni a sodromból, azonban ez nem jelenti azt, hogy mindent eltűrök és elnézek. Ha kell igenis megtorlom azt amit ellenem vagy az enyéim ellen követtek el. Már mondtam, hogy nehéz felidegesíteni, azonban nagyon sok minden bosszant. A hülyeség, a hiszti stb-stb. Ezeknek hangot is adok, nem fogom vissza magam, őszinte vagyok. Néha nagyon fájdalmasan.
Nem nagyon barátkoztam eddig senkivel. De lényeg a lényeg, hogy nem nagyon engedek magamhoz közel bárkit is. Ezt nem mondtad volna meg rólam igaz? Sokat vigyorgok, mosolygok, nevetek, ám ezek egyike sem őszinte, az esetek többségében. Ha azt hiszed, hogy a legjobb barátom vagy, teszek valami olyat, hogy ez a véleményed változzon. Utálom ha megmondják mit kell csinálnom, mi a feladatom.
Az érzelmeimet is nehezen fejezem ki…szóban. Ha beszélnem kell, leginkább a gúnyos, cinikus és ironikus megjegyzésekhez folyamodok. Néha hajlamos vagyok túlzásba esni, és nem tudok megáljt parancsolni a nyelvemnek.
Jó az aranyvér mánia egy egészen minimális szinten engem is megfertőzött, egy leheletnyit talán egoista vagyok, meg egy icuripicurit nagyképű is, de ez csak egészséges önbizalom nem?
Érzéketlen és éretlen figura vagyok, nem hatnak meg az élet apró dolgai, a lányokkal egyenesen kínszenvedés szót értenem.

.:Külső:.

hajszín;fekete, vagy sötét barna
szemszín; barna
alkat, stílus;Erős, szívós.
magasság; kb 178 centi
tömeg; paff….na ezt most nem tudom megmondani
különleges ismertető jel; szemüveg, pár sebhely a hátamon (kviddecs meccsek na)
pálcája;tizenhárom hüvelyk, szőlő, egyszarvú szőr mag
play by; Brendon Urie

.:Család:.

Apa; Gerton Scamander, 46, A svéd mágia minisztérium dolgozója, úgymond fejese, elkötelezett tagja a Voldemort rajongói tábornak Most az angol máuskapcsolatok főmuftija. Egész kellemesen elvagyunk. Sokszor tesz meddő próbákat, hogy befolyásoljon, de később eblátja, hogy ez lehetetlen. Imádja a nőket, elég zűrös a magánélete.
Anya; Maggie (Zedla) Scamander, 45, az édesanyám, a vérszerinti. Tizennégy voltam, amikor a kapcsolatuk apával jóvátehetetlenül megromlott. Erős asszony, bár vannak nagyon irreális döntései. Például, akármennyire utálja apámat mégis velünk lakik egy fedél alatt, rengeteg vitát és konfliktust okozva ezzel közte, Portia és az apám között. Afféle bizalmas szerepet töltök be nála, már tíz éves korom óta nem kezel gyerekként.
”mostohaanya”; Portia Summers, 31, igazából nem a mostohaanyám, mert apu még nem vette el, mégis ott él velünk. Kicsit butácska nő, de nagyon szemre való, és sehogy nem tudja magát megvédeni sem anyámtól sem az öcsémtől. Sajnálom, amiért ilyen hülyre került…
Testvérek; Faust Scamander, 15, az én egyedüli öcsikém, úgymond a legjobb haverom, megértjük egymást mindenben, bár néha érzékelek nála egy árnyalatnyi féltékenységet, mert van egy olyan beteges téveszméje, hogy apuék engem jobban szeretnek, mint őt. Talán így van talán nem, de nem szoktam visszaélni ezzel. Sőt inkább a védelmembe veszem…ő az egyedüli normális rokonom, hát miért szemétkedjek vele?
Egyéb hozzátartozó; Idősebb Rolf Scamander, 69, szörnyű vénember. Nem is találok szavakat az undoromra, valahányszor felbukkant nálunk, valami szörnyűség történt…
Rufus Zedla- 40- Ő az én kvibli nagybátyám. Mostanában költöztem vele össze, és lááám ki a szomszédja? Ginny Weasley…érdekes.
Amúgy olyan mint bármelyik másik mugli, a varázsvilágról és a benne történt „kis belharcokról” ahogy ő mondja tudomást sem vesz. A rendőrségnek dolgozik, mint patológus.
Háziállat; Max, Nabraska, Mephisto Rufus három ölebe, én vigyázok rájuk, amíg az öreg dolgozik.

.:Létezés:.

Lassan hunyorogva nyitottam ki szemeimet. Már koradélután, vagy legalábbis dél környéke lehetett- Beözönlött a nap a zsalun tigriscsíkosra aranyozva az ágyamat, és a padlót. Egy darabig elgondolkodva merengtem ezen a látványon, bár hogy mi járt a fejemben, azt nem nagyon tudom, csak úgy bambultam, mígnem hangos üvöltés és vita zaja áramlott be a tudatomba és a szobámba. Épp eszembe jutott, hogy vajon mi lehet a házi drámánk legújabb felvonásának oka, amikor egy ideges hang leüvöltött a földszintre:
- Pofa be! Aludni akarok!- Faust volt, aki megzavarta a szokásos vitaórát. Pár perccel később újra a ritmusos, halk horkolása szűrődött át hozzám. A borostámat vakargatva, nagyokat ásítva húztam magamra valami göncöt és bandukoltam le földszintre, megnézni a katasztrófa nyomait. A hatalmas, fényben fürdő, túl díszített nappalin áthaladva halk szipogást és sírást hallottam, hamarosan a tulajdonosa, Portia is beköltözött látóterembe. A kandalló előtt kuporogva zokogott, hosszú szőke haja kócosan hullott a szemébe. Még így is csinos volt. Pár percig csak álltam ott és néztem, majd mielőtt még észre vehetett volna, vállat vonva kisiettem a nappaliból, és egyenesen a konyhába menekültem. Nem volt kedvem együttérzést imitálni, és a vállát átölelve vigasztalni. Ez az apám reszortja.
-Hallottad?- anyám reflexből támadt rám, a kérdéssel gondolom a vitájukra utalt. Én komótosan elővettem egy bögrét, és a kávé után kutatva körbejártam a tágas helységben.
– Lehetett nem hallani?- kérdeztem unott hangon- Az egész Baker street hallotta.- egy virágmintás kancsóból friss, forró kávét töltöttem magamnak. Annak ellenére, hogy gazdag aranyvérű mágus család vagyunk nincs túl sok házimanónk. Igazából három ha akad, ami nem anyám felebaráti szeretetből, mint inkább a makacsságának és bizalmatlanságának tulajdonítható be. Semmilyen házimunkát nem hajlandó manókra bízni. Csak erre a háromra, akik már akkor is itt voltak, amikor én az első szavaimat tanulgattam.
-Ne pimaszkodj. De most szólj hozzá, hogy lehet valaki ennyire…felelőtlen? Ilyen családi háttérrel?- pillantásomból rögtön láthatta, hogy abszolút nem vágom miről van is szó, miről is folyt a legújabb vitájuk, ezért egy mély levegővel indítva fogott bele a magyarázatba:
- Faust…-hangosan lecsaptam a bögrémet az asztalra. A mozdulatban nem volt türelmetlenség, vagy ingerültség, csak már az elején le akartam zárni a témát.
-Nem érdekel.- jelentettem ki az ablakon kibámulva. Gondolataimat most legkevésbé Faust tudta lekötni. Sokkal komolyabb gondok foglalkoztatnak… Vajon hol lehet most? Szánalmas, de azért örömteli is, hogy a mai napon most jutott először eszembe. Szánalmas, mert csak úgy pusztán a semmi vezetett rá. Mert egy éppen elrepülő fecskepár látványa miért indíttatna ilyen gondolatokra? Miért jutna rögtön Ő az eszembe? Lássuk be Rolf, te napról napra siralmasabban viselkedsz…
-De….
-Lásd be Mag, ami nektek fontos, az nekem lényegtelen. Nem érdekel mit csinált Faust.- úgyis tudom. Na nem magamtól. Egyenesen az érintett féltől, magától a „bűnöstől” szerzem be az információimat, így innentől kezdve nem nagyon izgat a szüleim meséje. Úgyis túlreagálnak mindent. Főleg ha róla van szó, nem tudom miért van ez, talán mert annyira különbözünk, vagy…nem tudom és maradjunk ennyiben.
-De ő az öcséd Rolf, foglalkoznod kell az ilyesmivel.- szavait valahogy nem tudtam komolyan venni, mivel épp ebben a percben kezdett neki körmei kilakkozásának, de végül felsóhajtottam.
-Jó, majd…beszélek vele.- ígértem meg fásultan és kiittam a forró keserű lötyit. Pár perc néma elmélkedés következett. Én még mindig ébredeztem, anyám meg csinálta amit szokott. Pletykalapokat olvasgatott.
-Jut eszembe, apád mondta, hogy beszélne veled.- az „apád” szót olyan mély undorral ejtette ki a száján, mintha valami nagyon gusztustalan fertőző, húsevő betegségről beszélne.
Csak erre vártam. A bögrét a mosatlan toronyra dobva siettem ki a konyhából, ám az ajtóban egy halk köhhintés késztetett megtorpanásra.
-Puszit nem kapok?
Értetlenül néztem felé. Tizenegy éves korom óta nem kért tőlem ilyesmit. Még karácsonykor sem. Soha, és most? A pillantásából láttam, hogy nem viccel. Szemforgatva léptem hozzá végül és egy gyors puszit nyomva az arcára. Ő megragadta a vállamat és vadul magához húzott,vagy tíz percig ölelgetett, és szorongatott, mire nagy nehezen ki tudtam tépni magam a karjaiból. Ez a váratlan támadás meglepett. Sőt némileg meg is ijesztett. Biztos voltam benne, hogy történt valami, vagy majd ezután fog. Sehogy sem akartam megtudni mi lehet ez a valami, valami azt súgta, hogy ez a beszélgetés apámmal nem a szokott „szia, hogy vagy?” kategóriába fog tartozni.
Lassan vágtam át a hosszú folyosókon, ám a nappalihoz érve automatikusan felgyorsítottam lépteimet. Ám még így sem voltam elég fürge.
- Rolf?- tétova hang szólít, a tulajdonosa félénken pillant rám.
- Nem érek rá Portia.- utasítottam el hidegen szegény nő közeledését, és kiviharzottam a helyből. Nem hiszem el, hogy sehol nem lehet nyugta az embernek. Portia is minek van itt? Minek ha látja, hogy sem Faust sem anyám nem kedveli? Én nem számítok mert hiába nem támadom őt, attól még egyetlen kedves szavam nem volt hozzá. Sőt…inkább kerülöm a társalgás összes formáját ezzel a lánnyal. Apám nem ér ennyit.

Nagyot nyelve kopogtattam be a robosztus tölgyajtón, egy halk „Szabad” után beléptem apám dolgozószobájába. Azonban nem a szokott magányos csend fogadott, mint általában. Volt ott még valaki. Egy nagyon kellemetlen ember, akivel szívem szerint nem is tartanám a kapcsolatot, ha nem lenne muszáj. Bizony az idősebb Rolf Scamander volt az, a nagyapám. Ma sem kellett volna felkelnem.
-Szia Rolf.- a szívélyes hangról tudomást sem véve, csak egy kimért biccentést engedtem meg magamnak nagyapám felé, majd ledobtam magam a mahagóni faíróasztal előtti párnázott székek egyikébe.
- Fiam…komoly döntést hoztunk meg a nagyapáddal.-kezdett bele apám, és óvatos pillantásokat vetett az öreg felé. Én hallgatással jeleztem, hogy felfogtam a hallottakat, és mivel nincs választásom, kész vagyok végig hallgatni a hegyibeszéd további részeit is.
- Arról van szó, hogy… lassan felnőtté érsz, és…- hitetlenkedő pillantásom beléfojtotta a szót. Most komolyan ebbe a témába akar beleevezni? –Jó, ha végeztél a roxforttal megházasodsz.- nyögte ki végül vállat vonva és szenvtelenül várta a reakciómat.
Ami kissé váratott magára. Tiltakozni akartam, de a szavak a torkomon akadtak, és formátlanul gomolyogtak a fejemben, a nyelvem pedig a kőnél is merevebb lett.
-Mivan?- kérdeztem mikor valamelyest úrrá lettem a megdöbbenésem felett.
- Jól hallottad.- nagyapám rekedt krahácsolása vonta most magára a figyelmem. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy ez a perverz vén kecske fejéből pattant ki…
- Nem.- jelentettem ki egyszerűen. Sem arcomon, sem a mozdulataimon vagy a hangomon nem látszott meg mennyire ingerült voltam. Sikerült a dühömet visszafognom és elrejtenem, pedig igazán minden okom meglehetne egy kiadós kitöréshez, és csapkodáshoz, azonban ez…mégsem lenne az én stílusom.
Úgy éreztem magam, mintha egy omladozó vulkán peremén állnék, csak várnám, mibe akarja engem a nagyapám belerántani, kíváncsi vagyok hogy ezzel a házasság dumával már megint mit akar elérni. Nagyobb befolyást a minisztériumban? Meglehet. Azonban nem akarok politikai sakkfigurává válni, a hülyeségei miatt.
- Parancsolsz?- kérdezte apám továbbra is szenvtelenül, jeges nyugalommal bámulva az arcomba. Ám én ugyanolyan hidegen, ugyanolyan hüllőszerű érzelemmentes merevséggel bámultam vissza rá. Ez a tekintet egy hatévesnél beválik, ám egy ekkora majomnál már nem sűrűn.
- Félreértesz kölyök, ebbe te nem szólsz bele.- újra megszólalt az ész.- Jobban teszed, ha ránk hallgatsz, és csak jól járhatsz így…
-Ó, ugyan fogd már be kérlek.- csattantam fel, nagyapámba fojtva a szót.
- Ne pimaszkodj- parancsolt rám apám szinte automatikusan. Futólag az idősebb Rolf-ra pillantottam, akinek arcán árkokká mélyültek a barázdák, száját vékony vonallá harapta össze. Ez nem sok jót ígért…- Ugyan mi kifogásod van a házasság ellen?- kérdezte Gerton előrehajolva.
- Én akarok dönteni.- jelentettem ki csökönyösen. Kezdtem úgy érezni magam, mint egy elkényeztetett ficsúr, aki minden áron szembeszegül a családjával, csak hogy saját igazát bizonyítsa. De ha egyszer…egyszerűen nem tudok magamhoz térni, összeszedni magam, és józanul gondolkodni. A tiltakozás ütemesen dobolt az agyamban, a felháborodásom igazságért üvöltözött, de legbelül egy kissé elkeseredett is voltam.
Tudom, hogy semmi esélyem Ginny-nél, de ez a házasság dolog, még azt a halvány álmot is felborítaná, amit olyan nagyon elszántan dédelgettem. Semmi kedvem nincs egy aranyvér mániás, gőgös, libával összekötni az életem, aki még önálló gondolkodásra is genetikailag képtelen.
-Rendben. Te kit vennél el?
- Hát…azt még nem tudom.- vallottam be értetlenül. –Az istenért 18 vagyok, a családalapítással még egy időzónába sem léptem. Ráérek még ezen filózni.- ezzel fel is pattantam, és hosszú léptekkel megindultam az ajtó felé. Fél füllel még halottam, ahogy apám egy „majd úgyis rájön hogy…” kezdetű mondókával próbálta lenyugtatni a tajtékzó nagyapámat.
A méregtől remegve vágtam át újra a lakáson, és természetesen megint Portiába botlottam, szegény legnagyobb szerencsétlenségére.
- Rolf, most már beszélhetünk?- kérdezte könnybelábadó szemmel.
-Portia, most tűnj el előlem.- kértem meg és a hangomból sütött a feszült fenyegetés.- Sőt, jobban tennéd, ha ezt az egész házat, elhagynád, és ezt a családot meg úgy ahogy van elfelejtenéd.- vetettem oda neki, és folytattam utam a szobám felé.
- Miért vagy ilyen Rolf?- kérdezte sírós hangon. Istenem ez a nő! Olyan üres a feje, hogy kockákat lehetne tárolni bennük.
- És te? Mond hányszor akarod csontig savaztatni magad, hogy utána azt mond elég? Hát komolyan ennyire élvezed ezt?- fakadtam ki, és egy percnyi csend után, újra megcéloztam a szobám, immáron sikeresen vetődtem be az ajtaján és fel-alá járkálva próbáltam megoldást keresni erre a zsákutca jellegű helyzetre.
A végtelenségig nem húzhatom az időt, egyszer úgyis vissza kell térnünk a témára. Elszökni meg…jaj minek válasszam a könnyebb és kínosabb megoldást? Az olyan gyerekes lenne. Nem akarok olyasvalaki lenni, aki csak menekül a problémái elől. Abban is teljesen biztos vagyok, hogy nem akarok megházasodni, de akkor kell valamilyen köztes megoldás. Mindegy, jobb lesz ha meglátogatom a nagybátyámat, ezzel is nyerek egy kevés időt, és nem is firtatják majd apámék a dolgot.
- Hát te mit műveltél szerencsétlen Portiával?- robbant be Faust a szokásos szeplős vigyorával levetve magát az ágyamra.
-Csak tettem neki egy óvatos javaslatot.
-Na megint mit akartak apáék?
-Házasságot.
Erre egy idióta kacaj volt a válasz. Azért egy hangyányit több együttérzést vártam volna az öcsémtől.
- Jézus, és ki lenne a szerencsés?
- Nem tudom. Azt már nem vártam meg.
A pár percnyi csendet végül az én hangom zavarta meg.- Beszéltél anyával?- kérdeztem és leültem az íróasztalom tetejére.
-Igen…- fintorodott el.- Tényleg ennyire szörnyű vagyok, amilyennek mondanak?
- Hát…Nem osztom ugyan anyu rólad alkotott lesújtó véleményét, de olykor valóban kiábrándítóan viselkedsz.- jelentettem ki, és elővettem a szekrényem mélyéről az utazóládámat.
- Hogy érted, hogy kiábrándítóan? És…Te meg hová mész?
-Ugyan… mondj egy kevésbé bántó jelzőt arra az illetőre aki képes volt Millicent Bulstrode-al ágyba bújni.- válaszoltam egy mosolyt elfojtva és sorban bepakoltam a talárokat meg a tankönyveket a ládába.
-Az csak pletyka!- kiáltott fel Faust elsápadva.- Na…akkor kinyögöd végre, hogy hová készülsz?
- Rufushoz.