Fred Weasley

.:Adatok:.

Teljes név; Fred Gideon Weasley
Becenév;Fred, Freddie, George, Kardfodú/ Rágcsáló
Születési hely, év;1978. április 1.
Kor; 22
Nem; férfi
Oldal;jó
Vér; arany
Csoport; varázsló
Háza; Griffendél volt
Foglalkozás; A Potterfigyelő, meg van egy boltunk a tesómmal az abszolúton. Főnix rendje tag vagyok, ügyeletes bajkeverő.

.:Jellem:.

szeret;balhék, Ginny, Ron (de ő ne tudjon róla), anyuék, az egész családom. Pecy szívatása, Ron zaklatása, Gin agyának húzása, komolytalanság, hírek, poénok, viccek, jó kedv, humor, mugli holmik, a munkám, George, kísérletek, bájitalok, felhajtás, feltűnés, tűzijáték, kviddics
nem szeret;komolykodni, háborúzni, aggódni, szomorkodni, mardekárosok, halálfalók, tudjukki, házimunka
mumusa;George szelleme
Edevis-tükre; Mindenki megvan.
titkai; Én voltam az, aki felgyújtotta Percy szobáját, de aztán Charlie szalamandrájára fogtam.
Egyszerre ketten (George és én is) jártunk ugyanazzal a lánnyal (Giselle Markson), felváltva mentünk el randizni.
Az összes trükkünk, és bájital receptünk, valamint a készítményeink titkai.
Hogy a boltunk tőkealapját Haryy-től kaptuk.
Arnold elhízásának valós okai.
Az egyik K-mat átváltoztatásból kaptam. A másikat bájitaltanból… (profi vagyok naaa)
patrónusa;egy csintalan róka... ne kérdezd miért...
személyisége; Egy Griffendéleshez méltán nagyon merész és vakmerő vagyok. Nehéz megfélemlíteni, megijeszteni. A következményekkel abszolút nem foglalkozom, nem az én dolgom. Kettőnk közül én vagyok a szarkasztikusabb, és a csínyekben is én vagyok a főkolompos. A humorom néha kissé kegyetlen, ritkán van bűntudatom, főleg ha valaki megérdemli azt, amit tőlünk kapott. Meglehetősen érzéketlen vagyok, ha arról az egyénről van szó, akit nem kedvelek. Viszont tudok együttérzést, empátiát is mutatni, ha olyas valaki jut áldozatul egy tréfának (akár miénk, akár nem), aki nem érdemelte ki. Ilyenkor habozás nélkül sietek a bajba jutott segítségére. Azonban az igazság érzetem hatalmas súllyal bír a jellemrajzomban, ha igazságtalanságot látok, nem félek a jó oldalra állni, és kiállni mások mellett. Nem nagyon szoktam sokáig lovagolni egy-egy témán, nem vagyok egy haragtartó típus a szeretteimmel szemben (pl: Percy-nek is én bocsájtottam meg elsőként). Nagyon fontos nekem a család és a barátok, értük mindent megtennék, hűséges vagyok, és mindegyikükért a tűzbe mennék.
Nagyon fontos számomra a humor (bár van komoly oldalam is…amit csak évgszükség esetén rántok elő a kalapomból), és tudjuk George-al, hogy az embereknek ezekben az időkben van a legtöbb szükségük a nevetésre.
Sosem vettük komolyan az iskolát, de mindketten nagyon tehetségesek vagyunk, találékonyak, profi üzleti érzékkel megáldottak, és még sorolhatnám…
Rossz tulajdonság? Lustaság talán… ami nem érdekel, azzal nem foglalkozom. Néha tudok kegyetlen lenni, ám sosem ok nélkül gonoszkodok. Könynen megharagszok másokra, de könnyen meg is bocsátok.
Nem vetem meg a mugli holmikat, módszereket sem, egy-egy balhé kiterveléséhez, hiszen ezek is nagyon hasznosak.

.:Külső:.

hajszín; vörös
szemszín;barna
alkat, stílus; nyúlánk, vékony. Átlagosan öltözködöm, úgymond, a kicsit különc, meg feltűnő ruhadarabok kivételével semmi extra
magasság;190
tömeg;foggalmam sincs. Nem sok, de nem is kevés. Átlagos.
különleges ismertető jel; Pont úgy nézek ki, mint George, ja meg a szeplőim
pálcája; 12 hüvelyk, tölgy fa, sárkány szívizomhúr, kellemese rugalmas, legfőképp átváltoztatásra
play by; James Phelps

.:Család:.

Apa; Arthur Weasley,49 , George-al mindig is rajongtunk érte, rengeteget tanultunk tőle, főleg a mugli holmik hasznosságáról...imádjuk a vaj szívét.
Anya; Molly Weasley,50 , a szigor, a vasököl, a legjobb szakács, a legnagyszerűbb anya...aki sosem mulaszt el a körmünkre nézni. Eleinte nem örült, amiért otthagytuk a sulit, sőt erről még csak hallani sem akart...de már elfogadta, és támogat minket. Bár a poénjainkat nem mindig értékeli.
Testvérek; Bill Weasley, 28, Partner a viccekben, a legidősebb bátyánk. Felnézünk rá és sokáig irigykedtünk rá a kalandjai miatt...ez is csak annyiban változott, hogy már a felesége miatt cukkoljuk...
Charlie Weasley, 26, partner a poénokban, a csínyekben, és úgy összességében, az egyedüli, aki valahogy mindig megsejtette, ha rosszban sántikálunk, mégsem szólt senkinek. A bájitalainkhoz egy-két, sárkányok számára nélkülözhető dolgot (pikkely, könny, stb) tőle szerezzük be...persze titokben.
Percy Weasley,24, Sosem volt felhőtlen a kapcsolatunk. Ha nem Ront, hát akkor őt szívattuk. Sokat pörölt velünk, de egy szavát sem tudtuk komolyan venni. Nem nagyon beszéltünk amióta elment tőlünk...de nyitott vagyok, és elnéztem a botlásait, amikor meglátogatott.
George Weasley, 22, Az én másik felem, bizalmasom, legjobb barátom. Nélküle nem tudom mihez kezdenék. Mindent együtt csinálunk. befejezzük egymás mondatát, tudjuk mire gondol a másik, mit érez stb-stb. Az iker telepátia tényleg működik.
Ron Weasley, 18, Hát Roncimonci...mit mondhatnék, legfőbb céltáblája a poénjainknak, néha nagyon kegyetlen vagyok vele, de ez még nem jelenti azt, hogy nem szeretem. Imádom őt...csak nem mutatom ki...és ettől még egyik mardekáros sem szekálhatja világos? Ez az én reszortom.
Ginny Weasley, 17, A kishúgom. A kedvencem, akinek még extra családi kedvezményt is adok ha a boltunkban vásárol. Úgy kezelem, mint más báty a kistestvérét. Védem mindentől, mégsem fojtom meg ezzel. Azt csinál amit akar, nem akadályozom meg,hogy bajba keveredjen (bár ha jön, akkor adok "tanácsot" persze) de én azért vagyok, hogy kivakarjam a trutyiból...jah nagyjából ennyi lenne.
Egyéb hozzátartozó; Harry Potter, Hermione Granger, Fleur Delacour = Őket is a családom tagjaként tartom számon, olyan régen ismerem őket, és értük is a tűzbe mennék.
Háziállat;Ideiglenesen Arnold, meg egy keverék kóbor kutya, amit az abszolúton találtam...ja? Roger a neve.

.:Létezés:.

Kavalkád a köbön: Avagy a Weasley ikrek átlagos mindennapjai –részlet-

-Jaj Ginny ne sírj…
-Ronból kinézzük, de te…
-Nem illik hozzád…
Próbáltuk csitítgatni a hüppögő, könnyes szemű apróságot, de nem jártunk sikerrel. Pedig Isten látja lelkünk mi mindent megpróbáltuk, még Percy osztályelső jelvényét is beáldoztuk a cél érdekében, de hát a vízesésként zubogó könnyáradatot nem lehet egy olcsó poénnal hallgatásra bírni.
-Mindennap írunk neked…
-Képeket is küldünk…
Ez sem hatott, de egy kicsit csitult a görcsös zokogás. Rémülten pillantottunk egymásra George-al. Nem gondoltuk volna, hogy kicsi Ginny ennyire magára veszi a dolgot. De számíthattunk volna rá. Amióta megszületett meg az eszét tudja mellette voltunk, szinte mindig. A mini bizalmasunk lett, egyedül ő tudta, hogy hol vagyunk éppen, és mit csinálunk. Nagyon-nagyon szerettük őt, de hazudnék ha azt mondanám nincs besózva a hátsónk. Hiszen a Roxfort az iskola. Ahová minden gyerek vágyik. Az egyetlen hely, ami mindig biztonságot nyújt, állandó kalandokat, váratlan meglepetéseket, ötletes csínyeket.
-Talán…
-Ha megpróbálnánk becsomagolni egyikünk ládájába…
-Úgy jobb lenne?
Erélyes fejrázás volt a válasz és egy bokán rúgás.
-Ne vicceljetek fiúk.
A hangja komoly volt, de mintha egy elfojtott mosoly árnyéka suhant volna át az arcán.
- Jó…ha akarsz, segíthetsz ellopni Percy naplóját.
Vesztegetés. Nem szép dolog, de egy próbát megért. Újra csak bokán rúgás volt a reakció.
- Próbáljatok meg viselkedni.
- Miért..nem szoktunk?
Ártatlanok vagyunk mint egy ma született bolyhos angyal. Nem értem miért feltételezik mindig rólunk a legrosszabbat. Mintha mindig valami rosszban sántikálnánk… nem is értem.
Ekkor nyitott be hozzánk anyu. Ahogy meglátta a könnyáztatta arcú Ginny-t, egyből gyanút fogott.
-Már megint mit csináltatok?
-Mi? Semmit.- próbáltuk letéríteni a rossz ösvényről anyánkat, és meggyőzni, hogy rossz nyomon jár, de nem hallgatott ránk. Soha nem hallgat ránk.
- Komolyan…- de mama számára ez volt a végszó. A fülünknél fogva lerángatott a konyhába, nem törődve a nyöszörgésünkkel és a különböző figyelem elterelési módszereinkkel. Ginny meg csak vidáman ugrándozva követett minket.
Hat perc múlva már füstölögve mosogattuk az edényeket, miközben Ginny fütyörészve figyelte a ténykedésünket.
A kedvünkön csak rontott, amikor megjelent Percy, idegesítően jókedvűen, igen hamisan énekelve kedvenc dalából azt az egyetlen sort, amelyre emlékezett.
Ezt nem hagyhattuk szó nélkül, és bár Gin érezte, a robbanás veszélyt, mielőtt megelőzhette volna a támadást, George gúnyos hangja törte meg a csendet.
- Énekművészeteddel kapcsolatban, csak egy dolog figyelemre méltó: a kitartásod.
- Bárki más, ha azzal a ténnyel kéne szembesülnie, hogy képtelen megjegyezni egy dallamot…
- És a legprimitívebb szöveget sem tudja megtanulni, már régen bedobta volna a törülközőt.
Néma és felháborodott hápogás volt a reakció, de mi ezt nem éreztük a hangulatunkhoz mérten kielégítő válasznak, ezért csalódottan fordultunk vissza a mosatlanhoz…utálom a házimunkát.
És hogy ne legyen elég a jó hírekből, apu a nap végére hagyta a legizgalmasabb bejelenteni valót. Addigra már mi is jókedvűen terveltük ki a Percy ellenes akció legújabb felvonását, és Ginny is megbékélt a helyzettel, hogy szeptembertől már nem leszünk itthon neki. De ezt a pillanatnyi idillt, apu egyetlen mondattal képes volt romba dönteni. A hír lényege abból állt, hogy végre teljesült nagy álmunk, és anyuéknak sikerült beszerezniük teljesen ingyen egy igazi házi állatot, egy kutyát. Mi duplán örültünk neki, hiszen lesz kire fogni a rumlit amit okozunk, és Gin sem lesz magányos.
Az ebet másnap reggel hozták el hozzánk. Apu lelkesedése nem ismert határokat, de amint megláttuk az állatkát, az egész família kedve elment az egésztől.
-Arthur…ez…micsoda?- anyu félve közelített a különös lényhez, amiről még mi sem tudtuk megállapítani, hogy melyik az eleje és melyik a hátulja. De Gin is osztozott apu lelkesedésében, ezért egy darabig visszafogtuk magunkat.
-Ez Boborján…a kutya…tudjátok, amiről tegnap este beszéltem.- Apu hangja kételkedő volt, mintha nem egészen erre a reakcióra számított volna.
-Nézz rá.- Percy hangja gúnyosan csendült meg.- Nézd az alakját. Mitől lett az ilyen? Valami baleset érte, vagy ilyennek született?
Mi George-al csak csukladoztunk az elfojtott röhögéstől, ami akkor buggyant ki belőlünk, mikor Gin vette védelmébe szerencsétlent.
-Ne légy ilyen gonosz Percy…igenis aranyos állatka, ne bántsd őt.- gügyögte kenetteljesen az állatka fülét vakarászva.
-Igen…Percy…ennek ilyennek kell lennie.
-Ez lehetetlen papa. Ez egy szörnyszülött. Ki akarna ilyet létrehozni?
-Azt mondják nagyon hűségesek.
-Azt el tudom képzelni, hogy hűségesek ahhoz, aki érdeklődést tanúsít irántuk, mert alig hiszem, hogy sok csodálójuk van a világon.
-Percy…- kezdte fenyegetően Gin, de ekkor a kutya kölyök elhatározta, hogy érkezése napját még ennél is emlékezetesebbé kell tennie, és szünet nélkül, kiadósat okádott anyu frissen tisztított szőnyegére… másnap délben apu, anyu parancsára visszavitte szegénykét az állatfarmra, és így örökre elúszott a kutyára való lehetőségünk…


Átkok csapódnak a falaknak, fejetlenség, zűrzavar, robbanások zaja, kiáltások, anarchia, sikolyok, sóhajok. Félelem és pánik szaga terjeng a levegőben. Én is félek, és rettegek. Mitől? A haláltól, hogy bárki aki fontos számomra ezen az éjszakán pusztul el örökre. De a legjobban a családom helyzete agasztott. Dean szólt, hogy a harmadik emeletre erősítés kell...rengeteg a halott. Ezt mondta. Így mondta. A szívem elszorult. George is ott van…anya is ott van. Ginny is ott van. Gondolkodás nélkül száguldottam fel a harmadik emeletre, félrelökve mindent és mindenkit, átkokat hárítva és felváltva küldözgetve. Senki nem tudott volna megállítani. Ez a három emelet, ami köztem és a családom között volt, most végtelen hosszúságúnak tetszett, pedig máskor, évekkel korábban fél perc alatt végigrohantunk rajta George-al miközben menekültünk Piton vagy Umbridge elől. Most ezek a folyosók sosem akartak véget érni.
Amint felértem az ominózus helyre, szinte azon nyomban egy hatalmas robbanás rázta meg a szintet. Kőtörmelékek zuhantak és repültek látszólag minden irányból. Igyekeztem védeni magam és fedezékbe húzódni, de egy némely sérülést nem tudtam elkerülni, így vérző szájjal és tele zúzódásokkal másztam ki, kétségbeesetten a törmelék hegy alól. Néma csend…a por sűrűn hullott alá, és nem láttam semmit. Csak halk nyöszörgések, és sírások zaja visszhangzott a tágas folyosón.
Elszorult torokkal indultam a családom keresésére. Minden még élő és lélegző embert végig kérdeztem. Ginny Harry után ment a hetedikre, Anyu és apu az ötödikre mentek. Már csak George… a nevét kiáltva kezdtem átvizsgálni a helyet, félrerúgva a falból és a mennyezetből kihullott darabokat.
Percek teltek el így. A sírás határán álltam már, és legbelül véres bosszút fontolgattam az összes patkányképű halálfaló ellen, akik ezt tették velünk, az egész varázsvilággal, mindenkivel.
George, George, csak az ő neve égett a fejemben, imádkoztam, hogy élje túl, hogy ne kelljen a halálhírével anyuék elé kerülnöm. Nem tudnék a szemükbe nézni. És tükörbe sem. Hogy valahányszor megpillantom a tükörképem ő néz rám vissza, ha megszólalok az ő hangját hallom… beleőrülnék a hiányába. Elveszne a másik felem, az életem. Egyedül maradnék. Örökre, mert akármennyire szeretem is a családomat, egyikük sem tudná pótolni George-t. Ők nem tudják milyen ikernek lenni…
Küszködve löktem arrébb egy termetesebb sziklát, amikor megpillantottam egy vörös üstököt. Ez csak ő lehet…a nevét mondogatva, ékes káromkodások közepette takarítottam le róla a omladékot, és rémülten pillantottam a por fedte arcra. George lehunyt szemmel hevert a padlón semmi életjelet nem adott. Aggódva pillantottam végig rajta. Sérülésnek nincs jele, csak a homloka vérzik…kicsit megbökdöstem a pálcám hegyével, de semmi reakció. Arcomon már könnyek folytak végig, és remegő kézzel ragadtam meg a vállait, és ráztam rajta erőteljesen, az elfojtott és feltörni készülő sírás hamar hangos horkantásba csapott át. George halk szuszogása, hangos és monoton horkolásba csapott át. Ilyet még én sem hallottam tőle. Gyorsan letöröltem a könnyeimet és röhögve rugdostam meg.
-Hé George…épp egy ostrom közepén vagyunk.
- Haggyá’ még öt perc…- ez volt az amit ki tudtam venni az érthetetlen motyogásából. Azt hiszem az orra is betörhetett. Minden mindegy alapon, befogtam az orrjáratait, és a horkolás még hangosabb lett, majd egyszer csak elhalt, és szeretett öcsikém fulladozva magához tért….


Hajnali hét körül már ébren voltam, és a „Kelés-keltő cseppek” termékcsalád legújabb gyártmányán ügyködtem, nagy átéléssel. Egy kis patkányfarok, kígyó bél, teve púp zsír, sárkány könny, az óramutató járásával ellentétes irányban hatszor megkeverni, egy kis boróka lé, egy csipet ánizs, és tádám…
Bugyborékol…ez nem normális. Ennek nem kéne…mi az hogy bugyborékol? Mi az hogy szikrázik? És a színe is ahelyett, hogy levendula lenne, egy ocsmány zöldes sárga árnyalatot vett fel, amire még ránézni is fájdalom…Aztán az üst mélyéről olyan aroma tört elő, hogy a szemeimbe könny szökött, és a legutóbbi sárkány-bél főzet szagát is a jelentéktelenség homályába süllyesztette. Az illattól ledermedve álltam kezemben a félig üres kígyóméreg fiolával, amikor a katasztrófa elérte a földszintet is. Ezt egy vérfagyasztó ordítás adta a tudtomra.
Hangos dübögés, és kiálltozás, majd felbukkan az ajtóban George elszürkült arca.
-Te meg mit művelsz?
-Szerinted?
-Nem tom…kiírtod a családod értelmesebbik felét?
-Ne túlozz.
-Áh nem túlzok. Itt fekszem békésen olvasok, és egyszerre torkon ragad a bűz. Minek vegyem, ha ne merényletnek?
- Ez az a bőrnyugtató amiről beszéltünk…
-Nyugtalan a bőröd?
-Hát…ha tudnád mire képesek a nők…
-Mi van?
-Izé…semmi… de figyelj, ezzel kezdeni kéne valamit, mert legfeljebb riasztónak válna be nem pattanás lohasztónak,
Hát eltaláltad nem kezdtünk vele semmit. A szobában máig is olyan pusztító illat terjeng, és tényleg ha halálfalót találunk, ide zárjuk be…vallatás előtti puhítás céljából. Fél óra a veremben és csicseregnek mint a kismadár…


Sűrű félhomály uralkodott a Weasley Varázsvicc Vállalat második emeleti hálószobájában. Néma csend és ha hullaszag nem is, de az áporodott bájitalok illata beleitta magát a függönyökbe, és a falakba. Többször is szóltam már George-nak, hogy talán nem ártana valamit kezdeni vele, de végül mindketten elfogadtuk, hogy ezt a szobát már semmilyen tisztító főzet nem tudja újra használhatóvá varázsolni, és „Egészségügyileg és higiéniailag alkalmatlanná” nyilvánítottuk, felmentettük a későbbi használat alól. Két hónapja nem tette be a lábát senki, és a bűz már elképesztő méreteket öltött, de most nem foglalkozott vele senki, egyszerűen azért, mert volt fontosabb dolgunk is.
A néma csendet csak George és az én lépteim kopogása törte meg. Mindketten gondolatainkba merülve töprengtünk, csak néha váltottunk futó pillantásokat, beleegyezés, vagy helytelenítés céljából. Mindketten tudtuk mire gondol a másik, nem is volt meglepő hát, amikor egyszerre mindketten megtorpantunk, és a szoba közepén ücsörgő, összekötözött, és be magifixezett szájú halálfaló felé fordultunk.
Na már most, ez az úriember, ez az Avery pofátlan módon úgy gondolta, hogy büntetlenül betörhet hozzánk, bizonyos információ szerzés céljából. Arra nem gondolt, hogy azért két olyan Weasley-vel akadt éppen össze, akik hogy is mondjam, kellőképpen felkészültek egy ilyen esetre.
Dühösek voltunk, mert tudtuk mit akar. Persze, majd eláruljuk neki, hogy hol lehet Gin vagy Hermi…netalántán maga Harry is. Ha kínoznak sem adnánk ki őket. Egyrészt mert nem tudjuk, másrészt mert az ember nem árulja el a családját. Mert a vér kötelez meg minden. Ezt egy aranyvérű halálfalónak tudnia kéne. Szomorú, hogy ilyet mernek feltételezni rólunk.
- Én szólok a mungóba.
- Enyém a piszkos munka.
Egyformán gonosz vigyorunk és tekintetünk nem sok jót ígért kedves Avery barátunknak. De aki Ginny-t bántja, minket bánt, aki neki akar rosszat, velünk húz újat.
George sietős léptekkel hagyta el a szobát és a távolból, tompán felhangzott a következő párbeszéd: Betörtek a Weasley varázsvicc vállalathoz. Kérem küldjenek gyógyítókat. Ja, nem mi virulunk…a betörőnek lesz. Elég súlyosan megsérült. Néhány törött borda, koponyatörés, valószínű tüdőátfúródás. Hogy mi? Kiesett az ablakon.
Ahogy hallgattuk a kis beszélgetést, Avery arcszíne úgy öltötte magára a színskála összes elképzelhető színét, a zöldön át, a sárgától kezdve a hamuszürkéig, hogy aztán megállapodjon a falfehéren. Az én vigyorom sem sok jót ígért neki…

Félóra múlva, mikor már a gyógyítók vették kezelésbe, az egyik auror lépett oda hozzánk, hogy kikérdezzen. Szerencsénkre nem egy újabb halálfaló, hanem a Főnix rendjének tagja volt az illető. Zavartan pillantott a keservesen nyöszörgő Avery-re, akivel éppen abban a pillanatban hopponáltak a mungó emberei.
- Egész pontosan hányszor esett ki az ablakon?- kérdezte idegesen babrálva a pálcájával.
- Olyan gyorsan történt uram…
- Nem számoltuk…