Astoria Greengrass

Astoria Greengrass
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


°~ Come, play with me ~°

❝ Nem szeretnélek utoljára látni! ❞

Idestova a hatodik éve, hogy szeptember elsején leszálltam a Roxfort expresszről, és magam mögött hagytam szeretett otthonomat. Azt a gyönyörű, hatalmas kúriát, aminek én vagyok a hercegnője. Ugyan azt az utat tettem meg, amit már hosszú évek óta, ugyan azokkal a személyekkel utaztam együtt, akiket már elsőben megismertem, és akiket a szövetségeseimnek tartottam. Hiába vártuk volna, hogy ennyi idő alatt kinövik magukat a barátaimmá, bizalmasaimmá, de még mindig csak arra jók, hogy néhány hírt szolgáltassanak be nekem az iskola népéről. Erről jut eszembe. Az a kis szerencsétlen Longbottom, képes volt beszerezni egy undorító varangyot, és úgy dédelgetni, mintha valami puha, ölelgetnivaló plüssállat lenne. Szörnyű, hogy mikre nem képesek egyesek. De ha ők nem lennének, nem lenne miről írnom. És nem azért, mert nincs magánéletem… mert arról a legkevésbé szeretek társalogni, vagy bárkit is egy lépésnyit is közelebb engedni magamhoz. Inkább arra gondoltam, mikor leírtam azt a mondatot, hogy ha nem lennének ennyire együgyű emberek, akkor nem tudnám mivel kitölteni a pletyka lapomat, aminek az idei év első számához ideje lenne összegyűjteni pár darab szaftos pletykát, amit holnap reggelikor szívesen olvasna a diákság. Úgyse találtam még jobb programot a mai estémre. Harmonie-nak, meg Zoenak meg amúgy sem lehet jobb programja, minthogy engem szórakoztassanak. Szóval, azt hiszem ezt már meg is szerveztem. De most hagyjuk a kis pletyka lapomat, lesz még bőven időm, hogy megalapozzam a jövőmet az újságírói és riporteri pályán. Pontosan egy évem van még, ami alatt elég sok mindent el szeretnék érni, és valóra akarok váltani. Köztük, hogy elolvasom azt a több tucatnyi „rajongói” levelet, ami pergamenekre vésve hever az ágyam mellett. Még meg sem érkeztem, de már mindenki megfenyegetett, hogy ha visszaköszön az újság lapjairól a becses nevük, akkor kirúgatnak. Erre persze már régen meg van a jól bevált válaszom, amit majd minden pergamen lap aljára oda kanyarítok és visszaküldök a feladónak:
„Ha nem próbáltok meg kitűnni a tömegből, akkor nem fogtok belekerülni az újságba.”
A másikfajta rajongói levélben az állt, hogy szeretnének bekerülni a sorokba, vagy legalábbis közéjük. Velük már inkább szimpatizálok, és egy fokkal kedvesebb hangnemet ütök meg velük szemben. Persze általában nagyon gyérek a történetek, amiket csatolnak a kérlelő levelek mellé, és aztán ők is beállnak azok közé, akik nem bírják az édes kis pofikámat, csak mert nem voltam hajlandó leközölni, ami róluk szólt. Eddig még soha nem csalódtam a társaimban, és kellő mennyiségű visszajelzés érkezett, ami megerősített abban, hogy bizony ezt folytatnom kell, mert bármennyire is nyavalyognak az illetők, élvezik olvasni a cikkeimet, és meg van a napi beszédtéma.

De most térjünk át egy másik témára. A kviddicsre. Beszéltem a mardekáros csapatkapitánnyal, aki már meg is osztotta velem az életbevágóan fontos időpontot, a selejtező napját, amikor is újra felpattanhatok imádott seprűmre és nyargalászhatok a levegőben. Valamiért nem izgultam. Amúgy sem volt szokásom, még akkor sem, ha egy számomra ilyen fontos eseményről volt szó, ugyanis voltak eszközeim. Az ilyen eszközök közé tartozott a meggyőző képességem, a bájos mosolyom és a manipulációs készségem. Ja, és majdnem kihagytam az ismeretségi körömet. Mivel pedig jó viszonyt ápolok a kapitányunkkal, biztosított róla, hogy biztos helyem van a csapatban, de azért a mihez tartás végett, és persze a látszat megőrzése végett illene megjelennem a válogatón. Rendkívüli kondiban kell lennem, hogy ne csak a csapatkapitányra, hanem mindenki másra is nagy hatást tudjak gyakorolni. Idén is hajtó akarok lenni, és meccsekre akarok járni a marekárral, ahol lealázhatjuk a csapatommal a másik három ház tagjait, hogy megmutassuk nekik, hogy mennyivel jobbak vagyunk, mint ők. Végre megtanulják, ki hova való.
Szóval, jegyezzük fel a szeptember hetedikét, nehogy beírjak a határidő naplómba valami más programot, és ki kelljen hagynom egy ilyen eseményt. Mindig jó összekötni a hasznost a kellemessel.
Ezen kívül, amin ma még keresztül kellett mennem: három és fél órát voltam kénytelen egy kabinban összezárva tölteni a tulajdon nővéremmel. Valójában nekem semmi problémám nem lenne vele, mert addig jó, amíg távol tartja magát tőlem, és az ismeretségi körömtől, mert akkor nem tudja kifecsegni a személyesebb dolgaimat. Nem mintha annyira ismerne, vagy tudomása lenne a piszkos kis dolgaimról, de fő a biztonság. Főleg, ha Daphne Greengrassról van szó. Egy biztos. A hosszú út alatt kiderült, hogy mennyire büszke rám apám – nem igazán vettem észre -, és hogy mennyire nem imponál Daphnenak, hogy ő nem kap otthon annyi elismerést, mint én. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy mi lenne, ha apám és az agyatlan nőcskéje, az „új anyánk” rájönne, hogy hol járkálok, mikor este összezsugorított ajándékcsomagokkal zsebemben hagyom magam mögött kúriánkat.
És akkor hagyjuk is a borzalmas családi hátteremet, amin már úgyse tudok változtatni, mert ahogy mondják: a boszorkány a családját nem válogathatja meg. Így ugorjunk azokhoz, akiket én válogathatok össze, akikkel szeretem együtt tölteni az időmet.
Azokhoz a gyerekekhez, akiknek nincs senkijük, csak a jóindulatú személyek, akik segítenek rajtuk és szeretnék örökbe fogadni őket. Az árvák. De mivel még nem vagyok nagykorú, esélytelen, hogy én is örökbe fogadjak egy gyereket. Talán ez az egyetlen olyan dolog az életemben, amit anélkül teszek, hogy bármiféle viszonzást várnék cserébe. Hiszen általában nem segítek senkin, ha nekem abból hasznom nem származik. Ezektől a gyerekektől azonban olyan szeretetet kapok, amit máshol nem. És mivel tisztában vagyok vele, hogy nekem soha nem lesz rá lehetőségem, hogy egy ilyen törékeny kis csöppséget a karjaimban tarthassak, és a sajátomnak mondhassak, azokkal törődök, akikről a szüleik lemondtak. Akiknek én vagyok a legkedvesebb személy a világon. Őket nem érdekli, hogy aranyvérű vagyok-e vagy sárvérű, esetleg kvibli, ahogy ez visszafelé is igaz. Ha meglátok egy tündéri kisgyereket, nem tudok arra gondolni, hogy a szülei vajon tisztavérű varázsló családból származtak, vagy a baba egyszerű mugli szülők gyereke. Mert ha ránézek az apró kis testekre, az ártatlanságtól csillogó szemekre, vagy a boldog mosolyra, ami vörös ajkaikra kiül, csak szeretni akarom őket, és tenni értük, hogy mindig mosolyogjanak, és ne tudják meg, milyen az, ha teljesen egyedül vagyunk a világon.
Az egyik kislány az árvaházban különösen fontos számomra, és szinte már számolom a napokat, hogy mikor érem el azt a kort, hogy örökbe fogadhassam. Nem fog érdekelni senkinek a véleménye, az sem, hogy apám mit fog szólni hozzá, hogy megengedi-e, hogy ilyen könnyen kilépek az életéből és megalapozom az enyémet. Megígértem Lilith-nek, hogy két év múlva elviszem onnan. Most, hogy itt kell lennem az iskolában, fogalmam nincs, hogy mikor tudom újra meglátogatni, de ő azt mondta, hogy minden nap várni fog, hogy újra játszhassunk.

Végezetül pedig naplóm, ma újra beírtam néhány híres kviddics játékost a listámra, akiket meg kell szereznem magamnak. Már mint egy éjszakára, aztán mehetnek a dolgukra. Szörnyű lenne, ha csak a férfiak gyűjthetnének ereklyéket maguknak. Most fordult a helyzet, én gyűjtöm őket serlegként. Ráadásul, ha már ilyen közeli viszonyt fogunk ápolni, arra is lesz lehetőségem, hogy meginterjúvoljam őket. Persze ez mellékes. Először a saját igényeimet kell kielégítenem, aztán végzek közhasznú munkálatokat is.

Most pedig megetetetem ezt a kövér jószágot, aki már húsz perce itt nyávog, hogy etessem meg. Hamarosan jelentkezem. Addigra remélhetőleg újabb érdekességekkel tudok majd beszámolni neked kedves naplóm.

Kedves Astoria!
Azt kell mondjam, ez az előtöri egyszerűen levett a lábamról. Nagyon tetszik, komolyan oda és vissza vagyok a fogalmazásodért, stílusodért
Tetszik a karakter, összetett, mégis egyedi, gyűlölhető, mégis annyi olyan tulajdonságod van amiért tisztellek (Például az árvaházi dolog^^)
Nyugodt szívvel - user igen, kari féééél - eresztelek be a játéktérre mert tudom, hogy méltó helyed lesz a Mardekár trónján, Malfoy mellett

Elfogadva!

Avatart, titulust és patrónust foglalni el ne felejts! És a távoli jövőben, egyszer mindenképpen megmérkőzünk kviddics mezben...