Juliet de Lesseps

.:Adatok:.

Teljes név; Juliet Moira de Lesseps
Becenév; Juliet
Születési hely, év; 1982. november 13. Oxford, Anglia
Kor; 18 éves
Nem; nő
Oldal; semleges… sötét?
Vér; aranyvér
Csoport; Mardekár
Háza; Mardekár
Évfolyam; hetedik

.:Jellem:.

szeret; csokoládé • pezsgő • bűbájtan • könyvek • éjszaka • Párizs • karamella • ha szeretnek • Astotia
nem szeret; fösvénység • kiközösítettség érzése • ha megítélnek • ha beskatulyáznak • Drubli • Harry Potter • vérárulók • sárvérűek, kviblik…
mumusa; a Sötét Nagyúr
Edevis-tükre; nem is tudom… jobb, ha belé sem nézek, mert félek, hogy a bűbájtan tanárt látnám benne…
titkai;
• viszonyt folytatok (?) a bűbájtan tanárommal… és félek, hogy többet fogok akarni idővel. Ő viszont nem.
• volt már dolgom nőkkel is
• régen auror akartam lenni

patrónusa; macska
személyisége; Az erkölcstelen. A makacs. A hideg. A kitartó. A szenvedélyes. Aki nem hiszi, hogy akadály van előtte. Aki tudja, hogy bárkit megkaphat, akit akar. A torkos. A fennhéjázó. A naiv. Az eltökélt. A tudatos. A vidám. A közvetlen. Az igazi barátnő. A hűséges - ha rászolgálnak. Az eltaszított. És aki mindezek ellenére titokban hiszi a meséket, aki szeretetre vágyik, miután a családja megtagadta a viselkedése miatt. Aki őszintén tudna szeretni, ha merne és aki egyik mániából a másikba zuhan. Aki nem fél kimondani, mit érez, ugyanakkor retteg attól, hogy olyasvalaki előtt is feltárja az érzéseit, aki igazán számítana. Aki inkább elbújik a jégpáncél mögé, mint bevallja, mennyire vágyik a törődésre. Mert gyarlóság. Mert nem megengedett.
Szeretnéd, ha szeretnélek? Csak egy szavadba kerül…

.:Külső:.

hajszín; szőke
szemszín; zöld
alkat, stílus; magas, hosszú lábakkal, nőies idomokkal
magasság; 176 cm
tömeg; negyvennyolc kilogramm
különleges ismertető jel; az egyik szememben van egy barna folt
pálcája; 10 hüvelyk, magyal, sárkányszívizomhúr maggal
play by; Blake Lively

.:Család:.

Apa; Frederic de Lesseps / 53 éves / halálfaló
Anya; Genovia de Lesseps / 50 éves / háztartásbeli
Testvérek;
• Brighton de Lesseps / 19 éves / a bátyám
• Lucinda de Lesseps / 18 éves / az ikertestvérem
• Harwin de Lesseps / 15 éves / az öcsém
Egyéb hozzátartozó; -
Háziállat; Egy vörös macskám van, Pumpkin.

.:Létezés:.

A családom.
Van egy hatalommániás bátyám, egy ikertestvérem, aki szöges ellentétem, és egy öcsém, aki a maga módján olyan szende mint holmi plüssmacska. Ha ez még nem győzött volna meg arról, milyen nehéz értő környezetben felnőni – melynek a hiánya nálam teljes és általános -, a szüleimnek is megvannak a maguk szőnyeg alá söpörhető kis dolgaik. Apám Voldemort híve. Anyám a külsőségek nagy mestere. Olyan mosolyt, mint az övét máshol biztosan nem találsz! Meggyőző, őszinte – a látszat viszont mindig rejteget valamit.
Én pedig? Én szeretem, ha szeretnek. Nagyon.
Talán nem volt bölcs dolog fogadni erre, de már nincs visszaút. Azt mondtam, számomra nincs lehetetlen. A férfiak egyformák. Akár tizenhét, akár harmincöt éves az illető.
Harmincöt…
Van egy felesége. Igen, tudom. Mit érdekel ez engem? Nem azért kértem bűbájtan RAVASZ előkészítést, mert bármi problémám lenne – csak azért pedig, hogy egy órán át rostokoljak itt semmi értelme maradnom.
A teremben csak a gyertyák égnek, s miközben várakozok a tanári asztalon álló fényképeket figyelem. Egy szőke, mosolygó asszony a tanár úr karjaiban – nyilván a felesége -, a másikon egy szinte fehérhajú kislány vigyorog. Talán egy éves lehet, mikor a vaku villan. A fotók mozognak. Az asszony lelkesen integet, férje olykor csókot nyom a homlokára, míg a kislány, aki le sem tagadhatná az apja vonásait, vidáman pancsol a kádban, amibe ültették. Úgy tűnik, boldogok.
Akkor miért vagyok itt? Valóban többet jelent számomra a kis csajos megállapodásom, mint egy látszólag boldog házasság?
Nem… nem tudom.

Nyílik az ajtó. Mr. Donovan alakja bukkan fel, a karján egyensúlyozva egy halom bűbájtan dolgozatot lép be a terembe, miközben tekintetével jól láthatóan engem keres a tekintetével, mire mosolyogva lépek el az íróasztal közeléből.
- Elnézést, kisasszony, megkérhetem, hogy segítsen? - kérdi egy halk nyögés kíséretében, miközben a dolgozatok fele elindul a halom tetejéről a padló felé. Odalépve azonban még idejében megállítom a lavinát, s miután leteszem az asztalra ismét a professzor felé fordulok.
- Donovan professzor, tudja… igazán nem szeretnék alkalmatlankodni. Ha inkább javítani szeretne…
Az ártatlan kislány figura mindig bejön. Ezúttal is. Elég a professzor fiatal, kisimult, ám kissé felhős arcára tekintenem, hogy tudjam – azonnal megszánt. Szegény kis ártatlan leány, aki magas célokra tör a RAVASZ szintű képzésen. Hát megtagadná-e tőlem a segítséget?
- Ugyan, dehogy, dehogy… máris munkához láthatunk. Ha jól emlékszem, az elemek igézése érdekelte. Érdekes anyag.
Úgy tűnik, csak magának beszél olykor, ezzel együtt nem lesz kevésbé sármos, ahogy az ingujját felgyűrve otthagyja a dolgozatokat, hogy elém lépve kis matatás után felnyisson egy ládát a szoba szemben eső részén. És tudatosan húzódik egyre távolabb tőlem. Vagy nem?
Ez puszta ösztön?


- Fogadjunk, hogy nem mered megtenni…
- Mi az, hogy nem merem? Ennyire nem ismersz, Rory? – pillantok barátnőm arcára kérdőn felvonva a szemöldököm.
- Tudjuk, hogy megőrülsz a professzorért… különben miért mentél volna RAVASZra hozzá?
- Mert… mert érdekel a bűbájtan és kész. - és még nem is hazudok akkorát. Régen, még egy távoli, egy szebb, egy skatulyák nélküli életben auror akartam lenni. Ma már… ma már csak arra vágyom, hogy szeressenek. Ki ki ahogy tud, a maga módján. Márpedig nem igazán tagadhatom, hogy mikor a professzor áthajol a vállam fölött, hogy megszemlélje a munkámat a szívem furcsa módon mindig a torkomba ugrik. Pedig a tanárom. Pedig felesége van. Pedig évekkel idősebb nálam. Pedig nem kéne…
De mégis.
- Na ne nevettess már! Mind tudjuk, mi érdekel téged a bűbájtanban, és az nem a kis térképek fabrikálása, az elemek megszelídítése és hasonló… te a kihívást keresed a profban. Hiszen ismerlek!
Való igaz. Az utóbbi hat évben más sem izgatott, mint a srácok. De a sok kis roxfortos diák semmi volt – semmi a bűbájtan tanárunk meghódításának gondolatához képest! Miért hátrálnék meg egy ilyen próbatétel előtt?
Hiszen ez csak játék…


- Rendben, látja ezt? Ez a bűbáj zivatart idéz elő. Nem nagyot, nem orkánméretűt, éppen csak kis nyári záport. Hasznos lehet, ha…
Megakad. Megakad, mert látja, hogy a szemét bámulom és nem a fent említett varázsigét, a pergamenen. Ki kárhoztatna ezért, ha mindezt a vállam fölött átnyúlva magyarázza?
- Értem… valahogy így? - kérdem halkan, meglengetve a pálcámat. Abból azonban egy nyamvadt vízcsepp sem tör elő. A kudarcomat látva Mr. Donovan pedig újra felölti segíteni vágyó modorát, bele sem gondolva, mennyire a kezemre játszik ezzel…
- Nem. Nézze csak – egy nyolcas alakban, aminek levágja az utolsó negyedét. – s már nyúl is a kezem után, hogy megmutassa a helyes mozdulatot. Elég lenne hátra kapnom fejem, oldalra hajolnom, hogy a vállára dőljek és…
De nem. Helyette figyelem, ahogy a pálcámat és az ujjaimat összefogva elvégzi a kívánt bűbájt, odakint pedig elered az eső. Kis zivatar.
- Köszönöm, professzor. Azt hiszem, a vizsgán is meg fogok birkózni vele.
Mondhat bárki bármit, a tekintetemben valódi hála ül, s talán ő is megpillantja… de nem fogja. Nem fogja, vagy ha igen, álcának hiszi. Mert csak úgy illik bele Juliet de Lesseps képébe. Csak úgy lehet a kirakós darabja…
A kirakósé, amibe jobb híján kényszerültem. Ha pedig így van, akkor minek változzam meg? Hiszen senkinek nem fog feltűnni…


- Ha megkérdezhetem, mi ez a hirtelen jött érdeklődés a tárgyam után? Már megbocsásson az őszinteségemért, de az óráimon való viselkedése alapján nem tűnt túl orientáltnak. – kérdi kissé tréfásan, miközben ellép mögülem, hogy becsukja a terem egyik ablakát, amin a bűbáj hatására most ömlik be az eső. Halkan sóhajtva pillantok ismét az íróasztal felé. Nem vagyok normális. Az a helyes, ha nem vonzódik hozzám. A felesége csinos. Nyilván szereti. Mi a fenét akarok én itt?
- Nos… magam sem tudom. A bűbájtan érdekes tárgy. Úgy érzem, érdemes RAVASZra menni belőle. - suttogom a hátát figyelve. Mikor ismét felém fordul akkor sem kapom el a tekintetem. Nem helyénvaló, amit csinálok, de…
- Ez öröm. Véleményem szerint maga nagyon tehetséges, csupán rossz heylen kamatoztatja.
Megakad. Talán azt hiszi, érzékenyen érint amit mond? Hogy adok a tanárok közt is elterjedt pletykákra? Én vagyok a mardekár szajhája? Ezt akarta mondani? Hát… nem érdekel. Nem.
Viszont ez végleg meggyőz valamiről, amiben idáig kételkedtem…
- Maga elhiszi, amit terjesztenek rólam, professzor? - kérdem társalgó hangnemben közelebb lépve hozzá, mintha csak kedélyeskedve próbálnám meghúzni a határvonalat. Kár, hogy épp most égetem darabokra.
- Természetesen nem. – feleli azonnal, talán kissé túl hamar, s ezzel végleg meggyőz engem. Persze, hogy elhiszi. Minden oka megvan rá…
- Azt nagyon sajnálom. Pedig mind igaz. - felelem mosolyogva, miközben összeszedve minden bátorságom a professzor arca felé hajolok, hogy végre ajkam megérintse az övét…
- Juliet… ne. Ezt nem szabad. – kissé meghátrál, s ahogy a fény megvilágítja az arcát, tépelődés ül rajta. Nem elszánt? Nocsak, nocsak.
- Miért nem? Ki gátolja meg? Azt hallottam, a házasságában gondok vannak professzor úr…
Már nem érdekel, mit fog mondani. Gondjai vannak? Majd én megoldom. Hónapok óta küzdünk már a RAVASZ szintű képzéssel, és mindahányszor elszántam magam, ő visszalépett. És most?
Most már nincs hova lépnie.

A gyertyák lassan csonkig égnek.